Stroessner ellenezte Federico Chávez elnöknek a nemzeti rendőrség felfegyverzésére vonatkozó terveit, és 1954. május 4-én puccsal eltávolította hivatalából. Tomás Romero rövid átmeneti elnöksége után Stroessner volt az egyetlen jelölt a július 11-i rendkívüli választásokon, hogy befejezze Chávez hivatali idejét. Hétszer választották újra – 1958-ban, 1963-ban, 1968-ban, 1973-ban, 1978-ban, 1983-ban és 1988-ban. 1958-ban egyedül szerepelt a szavazólapon. A többi választáson valószínűtlenül nagy fölénnyel győzött; csak egyszer (1968-ban) sikerült ellenzéki jelöltnek a szavazatok több mint 20 százalékát megszereznie. 35 évig volt hivatalban, a 20. századi latin-amerikai vezetők közül csak Fidel Castrónak volt hosszabb a hivatali ideje; bár Castro elnöki hivatali ideje rövidebb volt, 32 év (1976-2008).
Nem sokkal hivatalba lépése után Stroessner ostromállapotot hirdetett, ami lehetővé tette számára a polgári szabadságjogok felfüggesztését. Az ostromállapotra vonatkozó rendelkezések lehetővé tették a kormány számára, hogy bírósági tárgyalás nélkül, határozatlan időre letartóztasson és őrizetbe vegyen bárkit, valamint betiltsa a nyilvános gyűléseket és tüntetéseket. Az állapotot 1987-ig 90 naponként megújították, kivéve egy rövid 1959-es időszakot. Bár 1970 után technikailag csak Asunciónra vonatkozott, a bíróságok úgy döntöttek, hogy bárkit, akit biztonsági bűncselekményekkel vádolnak, be lehet szállítani a fővárosba, és az ostromállapotra vonatkozó rendelkezések alapján vádat lehet emelni ellene – még akkor is, ha a bűncselekményt a fővároson kívül követték el. A választási napokon egy 24 órás időszakot leszámítva Stroessner szinte egész hivatali ideje alatt hadiállapotnak megfelelő állapotok között uralkodott. Elkötelezett antikommunista volt, aki Paraguayt bevitte a Kommunistaellenes Világligába, és az elnyomást az ország védelme érdekében szükséges intézkedésként indokolta.
Paraguay szoros katonai és gazdasági kapcsolatokat ápolt az Egyesült Államokkal, és támogatta az USA Dominikai Köztársaság elleni invázióját. A Stroessner-rezsim még azt is felajánlotta, hogy csapatokat küld Vietnamba az amerikaiak mellé. Az Egyesült Államok “kritikus támogató szerepet” játszott Stoessner Paraguay belügyeiben. 1962 és 1975 között az USA 146 millió dollárt nyújtott a paraguayi katonai kormánynak, és paraguayi tiszteket képeztek ki az amerikai hadsereg amerikai iskolájában. Bár a Stroessner vezette katonai és biztonsági erők kevesebb anyagi támogatást kaptak az Egyesült Államoktól, mint más dél-amerikai országok, a katonai tanácsadók és a katonai kiképzés révén erős hadseregközi kapcsolatok léteztek. 1962 és 1966 között az Egyesült Államok közel 400 paraguayi katonát képzett ki a Panama-csatorna övezetében és az Egyesült Államok területén. Az erős paraguayi-USA kapcsolatok egészen addig folytatódtak, amíg a Carter-kormányzat az emberi jogok megsértését elismerő külpolitikát nem hangsúlyozta, bár Carter költségvetésében mind katonai, mind gazdasági segélyt juttattak a paraguayi kormánynak. A Reagan-kormányzat helyreállította a szívélyesebb kapcsolatokat Stroessner határozott antikommunizmusának köszönhetően, de az 1980-as évek közepére a kapcsolatok lehűltek, főként a rezsim túlkapásai miatti nemzetközi felháborodás, valamint a kábítószer-kereskedelemben és pénzmosásban való részvétele miatt. 1986-ban a Reagan-kormányzat felvette a rezsimjét a latin-amerikai diktatúrák listájára.
A Colorado párt vezetőjeként Stroessner szinte teljes ellenőrzést gyakorolt az ország politikai életében. Bár 1962 után névlegesen engedélyezték az ellenzéki pártok működését (1947 óta a Colorado Párt volt az egyetlen legális párt az országban), Paraguay minden tekintetben egypárti állam maradt. A választásokat olyan erősen manipulálták a Colorado-párt javára, hogy az ellenzéknek nem volt reális esélye a győzelemre, az ellenzéki személyiségeket pedig különböző mértékű zaklatásnak vetették alá. Ezenkívül Stroessner Paraguayja a náci háborús bűnösök, köztük Josef Mengele menedékévé vált, a nem kommunista békés ellenzéket pedig szétverték. Tekintettel Stroessner nácizmus iránti vonzalmára és a náci háborús bűnösök bújtatására, a külföldi sajtó gyakran “a szegény ember náci rezsimjeként” emlegette kormányát.
Stroessner uralma nagyobb stabilitást hozott, mint amit az ország legtöbb élő lakosa korábban ismert. Az országnak 1927 és 1954 között 22 elnöke volt, ebből hat csak 1948 és 1954 között. Ennek azonban nagy ára volt. A korrupció burjánzott (maga Stroessner sem vitatta a kormánya egyes szintjein tapasztalható korrupciós vádakat), és Paraguay emberi jogi helyzete az egyik legrosszabbnak számított Dél-Amerikában. Stroessner rendszere alatt a becslések szerint 3-4000 embert gyilkoltak meg, további 400-500 embert “tűntettek el”, és több ezret börtönöztek be és kínoztak meg.
A sajtószabadság is korlátozott volt, az alkotmányos garanciák ellenére. A kormány rossz bánásmódjával vagy a Colorado Párt elleni támadásokkal kapcsolatos bármilyen felháborodás a sajtóorgánumok megsemmisítését vonta maga után. Sok médiavezetőt börtönbe küldtek vagy megkínoztak. Emiatt a politikai ellenfelek kevesen voltak. Az elnökségének vége felé kijelentette, hogy feloldja az ostromállapotot, de gyorsan visszavonta, miután a diákok tiltakozni kezdtek a villamos viteldíjak ellen.
Uralkodásának első 13 évében Stroessner egy 1940-ben életbe léptetett, szigorúan autoriter alkotmány alapján kormányzott. Ezt 1967-ben egy hasonlóan elnyomó dokumentum váltotta fel. Elődjéhez hasonlóan ez is széleskörű jogkörrel ruházta fel az elnököt, hogy az ország érdekében kivételes intézkedéseket hozhasson, például felfüggeszthette a polgári szabadságjogokat és beavatkozhatott a gazdaságba. Ez képezte tehát a jogi alapját annak a gyakorlatilag statáriális állapotnak, amelyben Stroessner kormányzott. Miközben az elnököt két ötéves ciklusra korlátozta, kikötötte, hogy csak az 1968-as választások után lezárt ciklusok számítanak bele ebbe a korlátba. 1977-ben, azzal szembesülve, hogy a következő évben végleg távoznia kell hivatalából, Stroessner keresztülvitt egy alkotmánymódosítást, amely lehetővé tette számára, hogy korlátlan számú ötéves ciklusra indulhasson.
Condor-műveletSzerkesztés
Paraguay vezető résztvevője volt a Condor-műveletnek, a hivatalosan 1975-ben végrehajtott állami terror és biztonsági műveletek kampányának, amelyet hat dél-amerikai ország (Chile, Argentína, Bolívia, Paraguay, Uruguay és Brazília) katonai diktatúrái az Egyesült Államok támogatásával közösen hajtottak végre. A többi dél-amerikai országra jellemző emberi jogi jogsértések, mint az emberrablások, kínzások, erőszakos eltűnések és bírósági eljárás nélküli gyilkosságok rutinszerűek és szisztematikusak voltak a Stroessner-rezsim alatt. A kivégzéseket követően a rezsim által meggyilkoltak holttestének nagy részét a Chaco vagy a Río Paraguay folyóba dobták. Az Asunción Lambaré külvárosában 1992-ben felfedezett “Terror Archívum” megerősítette az emberi jogok széles körű megsértéséről szóló állításokat.
Pastor Coronel volt a nyomozati osztály, vagyis a titkosrendőrség vezetője. Az embereket pilétában, emberi hányásból és ürülékből álló kádban hallgatta ki, vagy elektromos marhaszurkálót dugott a végbelükbe. 1975-ben a Paraguayi Kommunista Párt titkárát, Miguel Ángel Solert élve feldarabolták egy láncfűrésszel, miközben Stroessner telefonon hallgatta. A megkínzott disszidensek sikolyait gyakran felvették, és telefonon keresztül lejátszották a családtagoknak, és néha a megöltek véres ruháit elküldték az otthonaikba.
Stroessner alatt égbekiáltó emberi jogi jogsértéseket követtek el Paraguay keleti vidékeinek Aché indián lakossága ellen, nagyrészt azért, mert az amerikai és európai vállalatok hozzá akartak férni az ország erdőihez, bányáihoz és legelőihez. Az aché indiánok olyan földeken éltek, amelyeket áhítottak, és ellenálltak a paraguayi hadsereg áttelepítési kísérleteinek. A kormány mészárlásokkal torolt meg, és sok achét rabszolgasorba kényszerített. Az ENSZ 1974-ben rabszolgatartással és népirtással vádolta Paraguayt. Az 1970-es évek végére már csak néhány száz Aché maradt életben. A Stroessner-rezsim amerikai támogatással finanszírozta ezt a népirtást.
Stroessner óvatos volt, hogy ne hivalkodjon, és ne vonja magára az irigy tábornokok vagy a külföldi újságírók figyelmét. Kerülte a gyűléseket, és egyszerű nyaralásokat tartott Patagóniában. Az évek múlásával toleránsabbá vált az ellenzékkel szemben, de a rezsim alapvető jellegében nem történt változás.
Stroessner uralkodása alatt egyetlen szocialista nemzetnek sem volt diplomáciai kapcsolata Paraguayjal, az egyetlen kivétel a szövetségen kívüli Jugoszlávia volt. Stroessner számos állami látogatást tett, többek között Japánban, az Egyesült Államokban és Franciaországban, valamint Dél-Afrikában, amellyel Paraguay az 1970-es években szoros kétoldalú kapcsolatokat alakított ki. Számos látogatást tett Nyugat-Németországban is, bár az évek során megromlottak a kapcsolatai ezzel az országgal. Mivel mindig is németbarátként ismerték, a kapcsolatoknak ez a romlása, valamint az az érzése, hogy az Egyesült Államok elhagyta őt, személyes csapásnak számított Stroessner számára.
Azt állították, hogy a római katolikus egyház az egyetlen oka annak, hogy Stroessner nem rendelkezett abszolút irányítással az ország felett. Miután 1972-ben a rendőrség lerombolta az asuncióni egyetemet, Ismael Rolón Silvero paraguayi érsek kiátkozta a belügyminisztert és a rendőrfőnököt, és a Stroessner-rezsim elleni tiltakozás jeléül betiltotta a szentmise celebrálását. Amikor II. János Pál pápa 1988-ban Paraguayba látogatott, látogatása megerősítette az országban már akkor is erőteljes Stroessner-ellenes mozgalmat.
Stroessner a Whicker’s World című televíziós sorozat The Last Dictator című dokumentumfilmjének részeként (Egyesült Királyság: 1970. április 7.) Alan Whickernek adott írásbeli televíziós interjút. A műsort a brit Network kiadó egy Region 2 DVD-dobozban adta ki.
GazdaságSzerkesztés
Stroessner a paraguayi állami költségvetés nagy részét a katonai és rendőri apparátusra fordította, amelyek mindkettő alapvető fontosságú a rendszer fenntartásához. A Time magazin 1963-as cikke szerint Stroessner az 1962-es éves költségvetés 33%-át költötte hadseregre és rendőrségre, 15%-át oktatásra, és mindössze 2%-át közmunkára. Nem volt jövedelemadó, és a közkiadások a GDP legkisebb százalékát tették ki Latin-Amerikában.
Stroessner számos gazdaságfejlesztési projektet léptetett életbe, köztük a világ legnagyobb vízerőművének, az Itaipu gátnak az építését, ami fejlesztette Paraguay gazdaságát: bár Paraguay csak a szerződések 15%-át kapta meg, ez volt az egyik fő tényező, ami lehetővé tette, hogy az ország az 1970-es évek nagy részében a legmagasabb növekedési rátával rendelkezett Latin-Amerikában. Az Itaipu-gát, valamint a később megépített Yacyretá-gát építése a paraguayi-argentin határon paraguayiak ezreit kényszerítette lakóhelyük elhagyására, gyakran mindenféle kárpótlás nélkül. Az Itaipu gát legalább 80 000 paraguayit, a Yacyretá gát pedig a becslések szerint 2008 decemberéig legalább ennyi paraguayit telepített ki. Az Itaipu gát építésénél 160 munkás halt meg.
Stroessner olyan projekteket is támogatott, amelyek állítólag fejlesztették az ország infrastruktúráját. Ezek közé tartozott az autópályák javítása és 15-20 hektáros földtámogatások kiadása a katonáknak szolgálatuk befejeztével, feltéve, hogy a földet mezőgazdasági célokra használják. Több mint 10 000 katona élt ezzel az ajánlattal. A Stronato végére a második legnagyobb város a mindössze 32 évvel korábban alapított Puerto Flor de Lis (átnevezve “Puerto Presidente Stroessner”, majd “Ciudad del Este”) lett.
BukásSzerkesztés
1987 áprilisában Stroessner a következő tavaszi választások előkészítésének részeként feloldotta az ostromállapotot. Számos drákói biztonsági törvény azonban továbbra is érvényben maradt, ami azt jelenti, hogy az ostromállapot tartalma (ha nem is a formája) továbbra is fennállt. Ahogyan az már több mint három évtizede történt, az ellenzéki vezetőket továbbra is önkényesen letartóztatták, és az ellenzéki gyűléseket és tüntetéseket (gyakran brutálisan) feloszlatták. Stroessnert ismét a coloradóiak jelölték, és ő volt az egyetlen jelölt, akinek megengedték, hogy teljesen zavartalanul kampányoljon. Ilyen körülmények között az 1988. februári választás nem különbözött a korábbi választásoktól: Stroessner hivatalosan a szavazatok 89 százalékát szerezte meg – ezt az előnyt riválisai szerint csak tömeges csalással lehetett volna elérni.
1989. február 3-án, mindössze hat hónappal azután, hogy felesküdött a nyolcadik teljes ciklusára, Stroessnert egy államcsínyben leváltották, amelyet Andrés Rodríguez tábornok vezetett, aki több mint három évtizede a legközelebbi bizalmasa volt. A puccs egyik oka az volt, hogy a tábornokok attól tartottak, hogy Stroessner egyik utódja lesz az utódja. A kettő közül Alfredo (más néven “Freddie”) kokainfüggő volt, a pilóta Gustavót pedig homoszexualitása miatt gyűlölték. Egy még szokatlanabb pletyka szerint Lino Oviedo gránáttal fenyegette meg Rodríguezt, ha nem indítja el a puccsot. A két tábornok, Rodríguez és Oviedo rövid tüzérségi párbajt vívott Asunción felett.