Kisvadászat AlaszkábanKisvadfajok – lucfenyő

Fenyőfajd(Falcipennis canadensis)

Élhely

Fenyőfajd, népszerű nevén “lucfenyő tyúkok vagy csirkék” vagy “bolond tyúkok”, fehér lucfenyő és papírnyírfa erdőkben, fekete lucfenyő mocsarakban, valamint Délkelet-Alaszkában Sitka lucfenyő és hemlock erdőkben élnek.

Identifikáció

Hím lucfenyőfajd.

A hím lucfenyőfajdnak fekete a torka és vörös a fésű a szeme felett, a farka hegyén pedig egy rozsdás-narancsszínű sáv található. A nősténynél hiányzik a vörös fésű és a fekete torok. A nőstény általában rozsdabarna vagy szürke színű, fehéres színű hasán sötét, erős barázdákkal.

A délkelet-alaszkai lucfenyőfajdról hiányzik a rozsdás sáv a farkon, ami a többi alaszkai lucfenyőfajdot jellemzi, de a farok fölött fehér csúcsú tollak vannak.

Viselkedés

A tél enyhülését ígérő első meleg áprilisi napokon a hím a földön vagy egy fán pompásan strázsálva kezdi az udvarlást. Időnként felemelt farkát megrántja, éles, zörgő hangot adva ki. Májusban elkezdi jellegzetes légi bemutatóit is, jelezve, hogy a közvetlen közelében lévő körülbelül egy hektárnyi erdő “az övé”, és hogy más mutogató kakas nem léphet be ebbe a területbe. A bemutató azzal kezdődik, hogy a madár egy fán strázsál, majd meredeken lefelé repül. Néhány méterrel a föld felett a madár ellenőrzi a repülését, és leszállásra repül. A szárnyak csapkodása halk hangot ad, és ez, valamint a földön való strázsálás közbeni szárny- vagy farokmozgások által keltett egyéb hangok vonzzák a tyúkot a kakas területére.

Májusban négy-kilenc tojást raknak egy sekély fészekbe, amely egy lucfenyő tövében vagy egy fatörzs alatt található. A kikelésre június közepén kerül sor, nagyjából akkor, amikor a kakas abbahagyja a kukorékolást. A kakas nem vesz részt sem a tojások keltetésében, sem a fiókák nevelésében, de augusztus végén gyakran csatlakozik a tojóhoz és a fiókákhoz. Szeptember elejére nem ritka, hogy egy kifejlett hím több tyúkból és fészekaljakból álló nagy állományt tart. Ezek a családi csapatok októberre feloszlanak, és kisebb csoportok telepednek le a telelőhelyeken, gyakran sűrű lucfenyőállományokban.

Télen a lucfenyőfajd a nappali órák nagy részét a lucfenyőkben tölti, ahol a tűlevelekből táplálkozik. Éjszaka a madarak vagy a lucfenyőben, vagy a törzséhez közeli havon, vagy néha a hófelszín alatti “hókunyhóban” tanyáznak.

Amint tavasszal elolvad a hó, a madarak több időt töltenek a földön, és a lucfenyő tűlevelű táplálékukat a télen is megmaradt magas bokros áfonyával egészítik ki. Fő nyári és őszi táplálékuk a highbush és lowbush áfonya, áfonya, varjúhéj, zöld levelek, gombák, valamint válogatott virágok és magvak.

A fiókák a kikelést követő első hetekben sok rovart esznek. Úgy tűnik, a fészekaljak kedvelik a sűrű áfonyás talajtakaróval borított területeket, talán azért, mert a növények elég magasak ahhoz, hogy elrejtsék a fiókákat, de elég alacsonyak ahhoz, hogy a tyúk figyelje a ragadozókat. A lucfenyőfajdoknak nagy mennyiségű gritre (apró kövek vagy kavicsok, amelyeket a madarak gyomrában a táplálék őrlésére használnak) van szükségük ahhoz, hogy az őszi bogyókból és levelekből álló táplálékról át tudjanak állni a rostos tűlevelekből álló téli táplálékra. Szeptemberben és októberben a felnőttek és a fiatalok kora reggel az utak, patakok és tavak mentén gyűjtik a szemcséket. A madarak egy része több kilométert is megtesz a szemcsékért. Ezek az őszi mozgások a leghosszabbak a madár egész életében, mivel a lucfenyők az év többi részében ugyanazon a néhány hektáros területen maradnak.

Még senki sem tudja, hogy miért van egy területen egyik évben sok, a következő egy-két évben pedig nagyon kevés fajd. Ezek a hullámzások és hullámzások még az utaktól és városoktól távol eső helyeken is előfordulnak a fajdoknál. Úgy tűnik, nincs sok ok az aggodalomra a fajdfajdpopulációk időszakos összeomlása miatt; a hosszú tapasztalatok azt mutatják, hogy a madarak hamarosan ismét bőségesen lesznek, ha az élőhelyük változatlan marad. Igazi bajban vannak azonban a madarak, ha az ember vagy a természet által okozott változások miatt elvesznek a fészkelőhelyek, a költőhelyek, a táplálkozóhelyek vagy a kotorékhelyek. A közelmúltban a lucfenyő kéregbogár pusztította el az érett fehér lucfenyők többségét Dél-közép-Alaszka nagy részén. Alaszka belsejében a lucfenyőfajdok élőhelyének elvesztését leginkább az erdőtüzek okozták. Ugyanakkor ugyanezek a tüzek növelhetik a fajdfajd és az élesfarkú fajd élőhelyét.

Hol találjuk meg őket

Ősszel a lucfenyők gyakran láthatók az utak mentén az egész alaszkai elterjedési területükön. A vadászok és madármegfigyelők kedvelt helyei a Parks Highway-en a Trapper Creek-től a Denali State Parkon keresztül és Nenana-tól Esterig, a Steese Highway-en a 120. és 148. mérföld között, az Elliot Highway mentén, az Alaska és Taylor Highways fehér lucfenyővel borított szakaszai mentén, Glennallen közelében a Glenn Highway-en, a Kenai-félsziget számos mellékútján, valamint a Matanuska és Susitna völgyeiben.

A lucfenyőfajdok elterjedési területe Alaszkában

Nagyjából minden jó méretű boreális erdőfoltnak van lucfenyőfajd populációja Észak-Amerikában.

A térkép árnyékolt része jelzi a lucfenyők Alaszkában található területeit.

Videó

Kiegészítő linkek

• Fenyő – Vadon élő állatok jegyzetfüzet-sorozat (PDF 85 kB)